Gyerekkorom
A „Hogyan lesz valaki egyáltalán szakács?” kérdésre sokféle válasz lehetséges. Esetemben a gyerekkoromnak volt nagy jelentősége a pályaorientációt illetően.
Édesapám, Sándor Alfonz 68, édesanyám, Goricsán Katalin 32 éves volt, amikor megszülettem 1954.04.20-án. Emlékeim szerint, bár nagyon szerették egymást, de általam csak részben ismert körülmények miatt apukám nem velünk, hanem a testvéreivel, és azok családjaival élt az Andrássy úton (akkor Népköztársaság útja volt). A körülmények között biztos, hogy fontos szerepet játszott, hogy négyes társbérletbe kényszerültünk, miután apukám négy plusz személyzeti szobás lakását a Frankel Leó utcában államosították és társbérletek lettek kialakítva. Anyukámnak és nekem egy szobánk volt, közös használatú konyhával, WC-vel és fürdőszobával. A finoman szólva sem optimális lakhatási körülmények között és azok ellenére zajlott az élet.
Talán öt-hat éves koromtól már vásárolni jártam a házunkban lévő kis közértbe. Anyukám összeírta egy kis cetlire, hogy mit kell vennem, például ¼ vagy ½ kg kenyeret, 10 dkg párizsit, 5 dkg vajat stb., kaptam pénzt, majd egy cekkerrel lementem a boltba és bevásároltam. Volt olyan kalandom, hogy a negyedik emeletről lefelé a lépcsőn kettesével, hármasával ugrándozva rohantam le, de elestem, kezemben ösztönösen felfelé tartott szatyorral, amiben benne volt a tejes csereüveg is. Az üveg nem tört el, én egy kicsit összetörtem magam, de ennyivel megúsztam az akciót. Alkalmanként el kellett mennem bevásárolni a henteshez a Mártírok útjára (Margit körút). Ez a vásárlás már összefüggésben volt a későbbi szakács pályámmal, bár ezt akkor még senki sem gondolta volna. Vásárolnom kellett marhahúst és marhacsontot levesnek, időnként velős csontot. Visszafelé az úton be kellett mennem a zöldségeshez is, ami szintén a házunkban volt és vennem kellett a leveshez zöldségeket, például sárgarépát, fehérrépát, zellert, kelkáposztát, karalábét stb.
Apukám 1886. május 22-én Vinkovcén (Szerém megye, Osztrák-Magyar Monarchia, ma Horvátország) született, és az élet számos területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az egyik ilyen a sportdiplomácia. A Ferencvárosi TC Atlétikai Szakosztályának alapításában vett részt, két olimpián – 1924 Párizs és 1928 Amszterdam – volt a Jury tagja és időmérő, továbbá az atlétikai Európa bajnokságok gondolatát, és annak előterjesztését 1929-ben a Magyar Atlétikai Szövetségnek is neki köszönhetjük.
„Az első kiemelkedő kontinensviadal szervezői a Magyar Atlétikai Szövetség szakemberei voltak. Elsősorban Stankovits Szilárd elnök (aki már a MASZ megalakuláskor a szövetség titkára volt, 1919-től pedig elnöke a szervezetnek), és munkatársai, Misángyi Ottó, Moldoványi István, és Sándor Alfonz szakszerű előkészítő munkája érdemel elismerést.” https://atletika.hu/en/node/10057
A sportdiplomáciai tevékenysége következtében az akkori kor – XX. század első fele – hazai és nemzetközi hasonló területen munkálkodók jelentős részét ismerte. Az alábbi két fotón sportdiplomáciai rendezvényeket láthatunk.
Az első fényképen az Atlétikai Európai Bizottság alakuló ülése a Gundel étterem külön termében 1934-ben
A képen balról-jobbra Stefániai Vilmos MASZ pénztáros, két olasz újságíró, Georg Wisinszky lengyel tag (a „W” kezdőbetű kézírás alapján feltételezett), Sándor Alfonz MASZ szervezőbizottsági tag, dr. Saini torinói küldött, dr. Misángyi Ottó Európa Bizottsági titkár, Karl Ritter von Halt Németország, Európa Bizottsági tag, Stankovits Szilárd Európa Bizottsági elnök és MASZ elnök, dr. Puccio Pucci Olaszország, Európa Bizottsági tag, dr. Moldoványi István MASZ ügyvezető alelnök.
Felső sor balról Ráday Imre, Kerkai, Kaihari, Arane Wuorimaa finn követ, dr. Vangel Gyula, Urho Kekkonen későbbi finn köztársasági elnök; alsó sor balról Vapaunori, Sándor Alfonz, Santala gr., Takách-Tolvay József, dr. Prém Lóránd (a kézírás miatt nem minden név egyértelmű).
A sportrendezvényről és a díszvacsoráról a Nemzeti Sport 1940. szeptember 24-i számában olvashatunk részleteket:
https://epa.oszk.hu/03900/03983/00269/pdf/EPA03983_nemzeti_sport_1940_09_187.pdf.
Édesapám az élet más területein, a sporthoz hasonlóan, ismert és elismert személyeket rokonának vagy barátjának tekinthetett. Unokaöccse volt Angelo (Funk Pál, 1894-1974) világhíres fotóművész, aki, és akinek a kitüntetései láthatók a következő képeken.
Angelo (Funk Pál)
Angelo kitüntetései 1956-60 között
Gyerekkoromban volt szerencsém találkozni Pali bácsival, aki a Madách téren (Tanács körút) lakott, sőt készített is a műtermében fényképeket rólunk.
Édesanyámmal
Édesapámmal
Apukámat így köszöntötte Angelo egyszer születés- vagy névnapja alkalmával:
Angelo köszöntő levele
Kittenberger Kálmánt (1881-1958, Afrika kutató) egy alkalommal Nagymaroson látogattuk meg. Három éves voltam 1957-ben, de tisztán emlékszem a látogatásra, sőt még arra is, hogy apukám már korábban elmesélte, hogy Kálmán bácsi olyan ügyes lett Afrikában, hogy a legyet el tudja kapni két ujjával. Ilyen ismeretekkel felvértezve érkeztünk meg Nagymarosra, ahol Kálmán bácsi lakott. Természetesen ott tartózkodásunk alatt előkerült ez a téma is, és Kálmán bácsi bemutatta ez irányú „tudományát”. A pihenő legyet hátulról, nagyon óvatosan megközelítette a két ujjával, majd hirtelen egy gyors mozdulattal elcsípte a mit sem sejtő állatot. Az is lehet, hogy a tenyerébe került a légy, de erre már nem emlékszem pontosan. Arra viszont emlékszem, hogy négyéves koromban, amikor olvasni kezdtem, mesekönyveket csak egy kis ideig olvasgattam, utána a különféle afrikai vadásztörténetek kerültek előtérbe, mint például a „Csui” és a „Nahar” Széchenyi Zsigmondtól. Anno apukám íróasztalán mindig helyet kapó fénykép látható Kittenberger Kálmánról.
Kittenberger Kálmán
Apukám barátja volt Csathó Kálmán (1881-1964, író, színházi rendező, MTA levelező tag) is, akit többször meglátogattunk a hűvösvölgyi otthonában. Egy alkalommal Csathó Kálmán Balatonedericsen tartózkodott és egy rövid levelet írt 1961.10.13-án apukámnak, hogy látogassa meg weekendre, de vegyen 5 kiló almát, amit hozzon magával, akkor nagyon örülne. Még hozzátette: Gyere! Szeretettel ölel Kálmán (Ingyen jeggyel megéri).
Korábban, az 50-es években, apukám a MÁV-nál is dolgozott, ezért volt szabadjegye.
Csató Kálmán 1. levele
Csathó Kálmán 1961-ben egy másik levelet és egy fényképet is küldött apukámnak.
Csathó Kálmán 2. Levele
Csathó Kálmán fényképe
A baráti körnél meg kell említeni Fekete István (1900-1970) írót is, akitől megmaradt egy kézírásával ellátott névjegykártya apukámnak címezve, és amelyben érdeklődik, hogy a könyvek épségben odaértek-e. Szerencsére a két dedikált könyv: a Vuk és a Bogáncs megérkezett, azóta is nagy becsben tartom és őrzöm őket. Fekete István névjegykártyájának két oldala, a Vuk borító és a Vuk dedikált oldala látható az alábbi képeken:
Névjegykártya első oldala
Névjegykártya hátsó oldala
Vuk borító
Vuk dedikált oldal
A fentebb említett kiváló vadászok remélem, csak mosolyognának azon a viccen, amikor képzeletbeli idős vadászok találkoznak egy kávéházban és nosztalgiázva mesélik a vadászkalandjaikat. Az egyik éppen ott tart a sztoriban, hogy képzeljétek az oroszlán már nagyon közel volt…, rám vicsorgott… és …besz@rtam. El tudjuk képzelni, nem gond, ez természetes. Nem akkor…, most.
Apukám barátja volt még Kürthy György (1882-1972) színész, díszlettervező, író, akinek a fényképét, egy kísérőlevelét és egy versét láthatjuk a következő képeken.
Kürthy György
Kürthy György kísérőlevele
Kürthy György: Augusztus 20.
Számomra is nagy meglepetés volt, hogy amikor a régi anyagokat nézegetve tudatosult bennem, hogy apukám ugyanabban az épületben tanult, ahol én is tanultam és tanítottam évtizedeken keresztül az 1976-os főiskolai felvételi előkészítőtől a 2017-es nyugdíjazásomig. Ő 1902/1903-ban végezte tanulmányait a Budapesti Kereskedelmi Akadémia Felsőkereskedelmi Iskolájában, ami Budapesten az Alkotmány utca 9-11. alatt van. Az már csak hab a tortán, hogy lányaim, Orsolya és Katalin, illetve feleségem anyukája is ebben az épületben végezték tanulmányaikat. Az időintervallum tehát több mint száz év (1902-2017), amikor ötünk közül valaki az épület folyósóit, lépcsőit „koptatta” (természetesen nem folyamatosan). Az Alkotmány utcai épületben ma a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar működik.
Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar épülete
1904-1946 között apukám a Magyar Kereskedelmi Rt.-nél, későbbi Angol-Magyar Banknál dolgozott, utóbbinak igazgatója is volt. Azonban a II. világháború után nem volt előnyös apukám korábbi magas beosztása a bankban, ezért több cégnél (fő)könyvelőként és hites könyvszakértőként dolgozott, végül 1953-1967-ig, haláláig, az Első Járműgyártónál értékesítő és előkalkulátor volt.
Anyukám Goricsán Katalin 1922. június 18-án Győrben született. Kora gyerekkoromban fogorvosi asszisztensként dolgozott a Visegrádi utcai Rendelőben dr. Pollatschek Gyula főorvosnál. Nagyon szerette a munkáját és nagyon tisztelte a főorvos urat. Sajnos anyukám már fiatal korában, negyven éves se volt még, amikor betegeskedni kezdett. Talán a Mátraszentimrén töltött csodálatos nyarak kettő és öt éves korom között, majd a hat- és hétévesen Egerben eltöltött nyári vakáció időszaka volt még betegségtől mentes számára. Kedvenc édességem a frissen fejt mátrai tejből az anyukám által készített madártej volt. Egerben tanultam meg úszni Józsi és Aladár bácsiktól. Bitskey Aladár kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, szintén apukám jó ismerőse, talán barátja is volt.
Mátraszentimrei képek:
Igeeen! Mátraszentimre
A Három falu temploma anyukámmal
Kedvenc madártejemmel
Libák szabadon a réten
Anyukámmal Mátraszentimrén
Apukámmal Matraszentimrén
Egerbe vonattal mentünk Budapestről a Hatvan, Vámosgyörk, Kál-Kápolna, Füzesabony útvonalon, ahol át kellett szállni az egri vonatra. Kedvenc időtöltésem volt az ablakon való tájnézegetés mellett, a vonat sebességének kiszámítása. Apukám tanította meg nekem a számítást, mely szerint a sínek összeillesztéséből származó zökkenések hangját alapul véve meghatároztuk a vonat aktuális sebességét km/h-ban. Egy példa alapján nézzük meg a számítás menetét: mondjuk, 5 másodpercenként van egy zökkenő hang és a sín hossza 120 m, akkor 1 másodperc alatt 24 métert tesz meg a vonat, egy órában 3600 másodperc van, tehát egy óra alatt 24*3600 = 86400 m-t, azaz 86,4 km-t tesz meg a vonat. Mai fejjel kissé hihetetlen, de volt olyan alkalom, amikor még tíz éves se voltam, hogy egyedül utaztam végig az említett útvonalat, úgy, hogy apukám feltett a Keleti pályaudvaron a vonatra, én füzesabonyi átszállással együtt végig utaztam Egerbe, ahol anyukám fogadott az állomáson.
Egerben készült fotók:
Az egri strandon
Józsi és Aladár bácsival
Fejesugrás előtt
A mátrai és egri vakációk emléke mind a mai napig boldogsággal tölt el: a táj szépsége, a virágmezők, a jóillatú meleg fuvallat, a tehenek, a libák, a pillangók, a szarvasbogarak és sok minden más gyönyörűség élénken él bennem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy gyerekkori álmomat megvalósítva az időközben felépült mátrai házunkban feleségemmel, lányaimmal és unokáimmal együtt is megélhetem ezeket a csoda pillanatokat.
*
Ahogy anyukám betegeskedett – gyomorfekéllyel, ami esetenként perforálódott, így azonnali műtétekre került sor, illetve gerincideg-gyulladása is volt, ami nagy fájdalmakkal járt – úgy kerültem az élelmiszer bevásárlásokon át egyre közelebb a konyhához. Az első összetett étel, amit anyukám instrukciói alapján el kellett készítenem, az a húsleves volt. Természetesen a már említett bevásárlással kezdődött a folyamat, majd a főzés következett lépésről-lépésre. Ekkor tíz éves sem voltam még.
Milyen ételeket is ettünk a 1960-as években? A levesek közül: húslevest, zöldborsólevest, paradicsomlevest, köménymaglevest, tojáslevest, bablevest, golyáslevest stb. A főételek közül: paprikás- és rakott krumplit, káposztás-, krumplis, grízes tésztát, tojásos galuskát; főzelékeket: burgonya, kelkáposzta, tök, paradicsomos káposzta, zöldborsó, zöldbab; főtt karfiolt pirított zsemlemorzsával és tejföllel; rántott sertésbordát, – csirkét, – gombát, párizsi szeletet, fasírtot (pogácsa és egyben sütve tojással töltve), sertés- vagy marhapörköltet, paprikás csirkét, sült oldalast, töltött dagadót, töltött paprikát, resztelt- vagy rántott májat, vadas marhát stb. A köretek közül: bő zsírban sült hasábburgonyát, illetve rosejbnit, burgonyapürét, párolt rizst, párolt zöldborsót, tarhonyát, zsemlegombócot, idényben főtt spárgát (ez köszönhető apukám külföldi kulináris tapasztalatainak) stb. Édességként főtt tésztákat, például lekváros, diós, mákos, grízes cukorral vagy/és lekvárral, különféle palacsintákat, tejbegrízt, krumplis nudlit, szilvás gombócot, gesztenyepürét tejszínhabbal, fagylaltot és a már említett madártejet fogyasztottuk a leggyakrabban. A nap folyamán vajas-, zsíros- és lekváros kenyér volt a bázis és az alma. Extra csemegeként ettem a friss, ropogós kenyérhéjat, így az általam vásárolt kenyeret mire felvittem a negyedik emeletre a kenyér csücske (serclije) gyakran eltűnt. 🙂
Sajnos anyukámmal nem volt felhőtlen a viszonyunk. Nyilván szerettük egymást, de ahogy ő betegeskedett, fájdalmai voltak, gyógyszereket szedett, egy-két üveg sört és erős kávét ivott és még cigizett is, esetenként igen agresszívvé vált és engem keményen nevelt. Voltak szabályok, például a játszótérről percre pontosan fel kellett jönnöm a lakásba, és amikor ez nem sikerült, akkor kaptam tőle verést fakanállal vagy/és térdepelnem kellett a szoba sarkában a földön egy ideig. Az igaz, hogy a pontosságot a mai napig is fontosnak tartom. Valószínűleg az alapnevelésem és a szakácstanulói koromban megtapasztalt hasonló szabályok eredményezték nálam a pontosság alaperénynek tartását és részemről való mindenkori betartását.
A lakásban – ami társbérlet volt – lakott anyukám húga, Rózsi néni és fia, Hangody Gyuri is, aki két évvel volt idősebb nálam, és akivel rengeteg közös időt töltöttünk el, gyakorlatilag együtt nőttünk fel.
Gyuri és én
A lakóházunk (Frankel Leó utca 21-23.) a Lukács fürdő/uszoda mellett van, így volt, hogy naponta átjártam úszni (volt, hogy kétszer is), vagy esetleg a szintén pár percre lévő Csasziba (Császár uszoda, ma Császár-Komjádi uszoda) mentem úszni, strandolni. Kedvencem a víz alatti úszás volt. A Lukácsban a négyzetes, hideg vizű 22 fokos medencét oda-vissza átúsztam víz alatt, persze fejes nélkül, csak elrugaszkodással. A Lukács uszodában élmény volt találkozni ismert színészekkel például Bárdy Györggyel, Psota Irénnel, Basilides Zoltánnal, Garas Dezsővel és hallani például Kállai Ferencet, ahogy poénkodik.
A házunk mögötti játszótéren nagyon sok időt töltöttem el, főleg fociztam, vagy éppen a távol- vagy a hármasugrást gyakoroltam a homokozóba ugorva. A hármasugrást apukámtól tanultam meg, akinek – mint már említettem – óriási sport tapasztalatai voltak. Ma is hallom szavait: hop, step, jump. Esetemben a „hop” a jobb lábbal való dobbantást és elrugaszkodást, a „step” a jobb lábbal való érkezést és szökkenést, a „jump” a bal lábbal való érkezést és elugrást jelentette. A távolugrásnál Jesse Owens-re hivatkozott, aki négyszeres olimpiai bajnoka az 1936-os berlini olimpiának és magyarázva bemutatta az egyedi ugrótechnikáját: bicikliző stílusát. Nem egyszer előfordult, hogy annyira belefelejtkeztem a nagy játékba, hogy elfelejtettem felmenni tízórait vagy uzsonnát enni, ekkor anyukám lejött hozzám a térre néhány karéj vajas-lekváros vagy zsíros kenyérrel.
A házunkba lakott Jékely Zoltán író, költő, műfordító, apukája Áprily Lajos költő, műfordító, felesége Jancsó Adrienn színész, lánya Jékely Adrienn. Emlékeim szerint néha találkoztam unokáival, Péterfy Gergellyel és Péterfy Borival is. Példaképem – apukám mellett – Zoli bácsi volt, aki amikor találkoztunk az utcán, mindig előre köszönt: „Szerbusz Dénes”. Mindig azon iparkodtam, hogy én tudjak először köszönni neki, de ez soha nem sikerült, mert ő mindig megelőzött. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egymás felé haladtunk mondjuk a házunk melletti Irgalmasok Kórház (Budai Irgalmasrendi Kórház) előtt, és amikor 10-15 méterre voltunk egymástól Zoli bácsi fennhangon már üdvözölt is. Belátható, hogy gyerekként nem volt esélyem előre köszönni. A gimnáziumban Goethe Faustját tanultam és szembesültem azzal, hogy fordította: Jékely Zoltán. Ezt a felismerésemet és hogy nagyra becsülöm őt egy alkalommal elmondtam Zoli bácsinak, mire ő szerényen csak annyit mondott: „Örülök, hogy tetszett a mű, Dénes”.
A házunkban lakott még Kovács Dénes hegedűművész is. Itt érdemes megemlíteni, hogy ahol apukám lakott az Andrássy út 87-89-es házban élt Kodály Zoltán, akivel volt szerencsém néhányszor találkozni, sőt egy alkalommal apukám közbenjárásával meg is látogattam a lakásában.
Apukám zsidó családból származott, ahol ugyan már nem követték a zsidó vallás hagyományait, sőt a politikai történések miatt apukám ki is keresztelkedett 1938-ban. A meghozott törvények szerint így is menekülnie kellett a II. Világháború során. Volt egy svéd útlevele, mely viszonylagos védettséget jelentett számára.
Apukám anyanyelvi szinten tudott németül (von Haus aus), kiválóan beszélt angolul és – véleménye
szerint – már nem annyira jól franciául, illetve jól zongorázott. Fiatal korában sokszor kísérte apukáját zongorán, aki a Ludovika Akadémia zenekarának első hegedűse volt, és aki többször hallotta Liszt Ferencet játszani. Apukám apukája 14 évesen 1871-ben Pécsről Bécsbe került, ahol a nagybátyjánál lakott, aki a bécsi opera koncertmestere volt, aki hegedülni tanította őt, és akinek a segítségével jutott be a Liszt hangversenyekre. A zenei tanulmányaim és a német nyelvtanulásom sajnos kudarcba fulladtak, mert nem voltam szorgalmas ezeken a területeken. Meg kell állapítani, hogy nem mindent örököl az ember.
Édesapám német tudása révén menekült meg az óbudai téglagyár gyűjtőtáborából 1944-ben. Angol és francia tudását az egri strandon magam is hallhattam. Egy alkalommal néhány színes bőrű fiatalember tanácstalanul állt és beszélgetett valamiről. Apukám odament és angolul megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Ebből egy néhány perces beszélgetés kerekedett, melynek a végén apukám azt mondta nekem, hogy a fiatalemberek el voltak ájulva és nagyon megdicsérték a remek angolsága miatt. Egy másik alkalommal apukám egy francia hölggyel beszélgetett percekig a strandon, majd mikor kérdőre vontam, hogy azt mondta nem jó a francia tudása, azt felelte, ez így is van. Mindez 1960-61 nyarán lehetett.
Szerencsére sportszeretetemet örököltem apukámtól. Ugyan nem lettem kiváló sportoló, de sokféle sportot kipróbáltam, és őszintén szólva nem is szerettem volna profi sportolóvá válni.
Kora gyerekkoromtól sokat jártunk kirándulni a Budai-hegységbe, a Pilisbe és a Visegrádi-hegységbe. Sokszor HÉV-vel elmentünk Pomázig, majd onnan gyalogoltunk a hegyekbe, például a Kő-hegyre, a Kis- és Nagy-Kevélyre. Néhányszor hajóval mentünk Dömösig és ott túráztunk. A hajókázást nagyon szerettem, mindig megnéztük a gépházban a működő gőzgépet.
Utazással, túrázással kapcsolatos képek:
Amikor „indítottam” a HÉV-et
A fedélzeten
Anyukámmal, gőzhajó és Margit-sziget háttérrel
Az első sport – nem meglepő módon – az atlétika volt, amit egyesületi keretek között űztem. Apukám 10-11 éves koromban levitt a Pasaréti úti Vasas pályára Kismartoni Károly mesteredző ismerőséhez, hogy foglalkozzon egy kicsit velem. Futó-, távolugró és magasugróedzéseken vettem részt. Sajnos azonban megsérültem: a bal térdemen porcleválás történt, így nem folytathattam az edzéseket.
Amikor 13 éves és hetedikes voltam, 80 éves korában meghalt apukám. Nagyon sokat tanultam tőle, rendkívül okos, tiszteletre méltó ember volt. Sokszor mondta nekem, hogy az életben az egyik legfontosabb emberi tulajdonság a szorgalom. Hozzátette, hogy nagyon kevés zseni van – Mozartot és Einsteint említette –, de szorgalommal szinte mindent el lehet érni. Úgy érzem, hogy akarva-akaratlanul is megfogadtam jó tanácsát, és a kitartó szorgalomnak köszönhetően esetemben beteljesült bölcselete.
Anyukám továbbra is betegeskedett, így osztályfőnököm dr. Bassola Zoltánné, Klári néni néni közbenjárásával az egyik osztálytársamhoz, Sinka Tiborhoz és családjához költöztem egy időre. Tibor szülei és húga nagyon kedvesek és befogadók voltak. Nyugodt légkörben tudtam átvészelni apukám elvesztésével járó nehéz időszakot.
Ahogy elkezdtem a nyolcadik osztályt, az egyik osztálytársamat, Kis Lacit, követve elkezdtem az Újpestben kajakozni tanulni. Néhány hónapig tartott csupán ez a sport számomra, de számos élménnyel lettem gazdagabb. Ilyen volt például a Dunán kajakozni, a kis Dunaágon fel az Északi összekötő vasúti hídig, majd a nagy Dunaágban lefelé az Árpád híd alá a budai oldalon lévő csónakházhoz. Egyszer, úgy október táján, sikerült belefordulnom a kajakkal a vízbe, de nem volt gond, kiúsztam és a hajót is sikerült a partra juttatni némi segítséggel. A kajakozáshoz tartozó élményem volt a tornatermi edzések sorozata is. Igen kemény edzések voltak, több feladatot kellett egymás után végrehajtani, például egy kötélre felmászás váltott kézzel, lábakat nem használva, vagy két kötélre felmászás páros kézzel kapaszkodva lábhasználat nélkül.
Bár korábban apukám azt szerette volna, és erről sokat beszéltünk kirándulásaink közben, hogy erdész legyek, az élet felülírta az eredeti tervet. A pályaválasztásomnál figyelembe kellett venni, hogy minél előbb legyen önálló keresetem anyukám ellátása érdekében. Így került a figyelem középpontjába a szakács szakma. Ráadásul, ahogy már írtam volt némi otthoni főzési tapasztalatom, továbbá Klári néni ismerte a Sport szálloda (későbbi Hotel Flamenco) igazgatónőjét, akinek egy önéletrajzot kellett küldenem.
Igen, ilyen egy igazi osztályfőnök, a feladatain messze túlmutatóan gondoskodik a nebulók életéről. Tanulságos és példaértékű.
8.-os tablókép. Alsó sor középen Klári néni, felső sor balról a nyolcadik én
*
Kattints a képre az Örömfőzésen elkészített „Spárgavariációk” videójára! A receptet a videó alatt találod!
A YouTube-on látható öninterjút ide kattintva nézheted meg.
Spárgavariációk
Ajánlott anyaghányad 4 főre:
a spárgához:
300-300 g fehér és zöld spárga
só.
a hollandi mártáshoz:
a kivonathoz:
50 ml víz,
25 ml fehérbor- vagy almaecet,
10 g mogyoróhagyma,
szemes bors.
további anyagok:
180 g tisztított vaj,
3 tojássárgája,
citromlé (opció),
só.
a snidlinges hollandi mártáshoz:
a hollandi mártás fele,
snidling.
az eperraguhoz:
100 g eper (szamóca),
10 g akácméz,
balzsamecet,
reszelt bio narancshéj.
az eperragus hollandi mártáshoz:
a hollandi mártás fele,
az eperragu,
tejszínhab.
a vajas zsemlemorzsához:
80 g vaj,
80 g zsemlemorzsa,
1 só,
1 kemény tojás (opció)
tejföl (opció)
a pirított spárgához:
50 g vaj.
a tálaláshoz:
eperszeletek és olvasztott vaj.
Az elkészítés lépései:
- A hollandi mártáshoz kivonatot készítünk, úgy hogy vizet, fehérborecetet, mogyoróhagymát (salotthagymát) és frissen őrölt borsot beforralunk.
- A spárgák végeit levágjuk, a spárgát megtisztítjuk, darabokra vágjuk és sós vízben roppanós puhára főzzük, majd jeges vízben lehűtjük.
- Olvasztott vajban megpirítjuk a zsemlemorzsát.
- Az eperraguhoz a mézet, a balzsamecetet és a kockákra vágott epret rövid idő alatt átforraljuk.
- A hollandi mártás készítése során a tojássárgájákat megsózzuk, hozzászűrjük a kivonatot, majd a habüstöt gőz fölött habverővel történő állandó intenzív kevergetés mellett besűrítjük, végül fokozatosan hozzáadjuk a letisztított vajat.
- Az elkészült mártás egyik felébe apróra vágott snidlinget keverünk, míg a másik felét az eperraguval és tejszínhabbal egyneműsítjük.
- A spárga egy részét vajban lepirítjuk.
- Tálaláskor eperszeletekre tesszük az eperragus hollandi mártást, mellé öntjük a snidlinges mártást, e mellé kerül a pirított zsemlemorzsa. Ízlésesen elhelyezzük a spárgákat, végül olvasztott vajjal meglocsoljuk a kitálalt ételt.
*
Előzetes
Sport szálloda és szakácsiskola 1. rész.
Örömfőzés Horváth Csabával, akivel 1970-ben együtt voltunk szakácstanulók a Sport szállodában.
Örömfőzés Horváth Csabával